Chapter Text
A nevetés hullámként söpört végig a termen.
Toroczkai László már az első másodpercben tudta, hogy hibát követett el amint a mondat elhagyta a száját.
– Miniszterelnök úr, töltsön el egy éjszakát nálunk,aludjon ott és éjszaka megmutatom Önnek hogy...-
A mondat közepén még nem volt baj.
A végén már igen.
Valahonnan hátulról felcsattant egy visszafojtott köhögésnek álcázott röhögés. Aztán még egy. Aztán az egész terem mocorogni kezdett, volt aki összegörnyedt, sokan tapsoltak és szájukra szorított kézzel próbálták elfojtani a nevetésüket.
László érezte, hogy melegszik az arca és kényszeredetten vigyorgott.
– Nem..nem egy szobában..nem egy szobában-
Ez csak rontott a helyzeten.
A padsorok között újabb kör derültség futott végig.
A felszólalás címzettje kedélyesen, összehúzott szemekkel kacagott és az ujját ingatta felé.
Még tapsolt is az a szemtelen, szőke dög. László vérnyomása majdnem kiverte a Parlament kupoláját.
– Köszönöm a meghívást – tátogta oda neki kaján vigyorral Magyar Péter. – Igazán megtisztelő.-
A körülöttük ülők már egyáltalán nem próbálták leplezni a szórakozottságukat. A Tiszás képviselők minden irányba dőltek. Toroczkai megrökönyödésére a saját frakciója is rajta mulatott.
– Látom beindult a fantáziájuk.. – vágta rá László kínosan feszengve. Mintha nem épp most hívta volna meg egy „egyéjszakás kaland”-ra az újdonsült miniszterelnököt..
– Menjünk ki a mezőőrökkel, a határvadászokkal..-továbbra is próbálta menteni ami menthető, kevés sikerrel.
Magyar lazán hátradőlt, még mindig mosolyogva rajta, kicsit elpirulva. Mintha csak játszana vele, mintha direkt provokálná..Toroczkai nyelt egy nagyot. Volt egy olyan érzése, hogy Magyar pontosan tudja, milyen hatással van az emberekre..sajnos rá is.
– Nyugalom..nyugalom..- hebegte, de minden volt, csak nyugodt nem. László legszívesebben elsüllyedt volna a padlóba.
Péter a következő felszólalásában nemet mondott a meghívásra. Hivatalosan. Nem megy vele a rétre és nem éjszakázik együtt vele..
Aztán, mielőtt leült volna, felé fordult.
És kacsintott.
Csak egy pillanatra. Senki más nem vette észre.
Toroczkai úgy érezte, mintha valaki kihúzta volna alóla a széket és ott helyben leizzadt. Lehunyt szemmel próbált mélyeket lélegezni, de a szemhéjai mögött is azokat a kacér kék szemeket és azt az idegtépően felsőbbrendű mosolyt látta.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Az üzenet késő este érkezett, ismeretlen számról.
„Na jó, elnök úr. Hol és mikor nézzük meg azt a híres határkerítést?”
Toroczkai percekig csak nézte a kijelzőt.
Először arra gondolt, hogy valaki szórakozik vele, ez nem lehet Magyar..
Aztán megnézte még egyszer.
És még egyszer. Nagy levegőtt vett. Visszaírt.
„Holnap. 22:00. Ásotthalom. A nagy kaputól indulunk.”
Az üzenet elküldése után hosszú ideig csak ült mozdulatlanul.
Mert hirtelen már nem is az foglalkoztatta, hogy mit fog mutatni, lesznek-e migránsok vagy valami balhé, ami igazolná az aggodalmait amiket rendszeresen felvetett a Parlamentben is..
Hanem hogy a másik tényleg eljön. Ott lesz mellette és időt szán arra, hogy vele legyen még ha gúnyos megjegyzéseket téve is, ahogy szokott. Toroczkai egy percig sem kételkedett benne.